Add magad

A kreativitás szabaddá tesz

Sünitorta lányom születésnapjára

2017. március 04. 15:40 - Azoramme

Bár férjem biztos jobban örülne, ha napi blogbejegyzésem tárgya vacsora formájában jelenne meg az asztalon, nem pedig színes papírok, fonalak, ragasztók, festékek, miegymás fogadnák őt esténként, azért én mégsem térek át a gasztroblogolásra. Az ok, amiért most mégis idegen vizekre merészkedik, hogy elmeséljem milyen sikerélményem is volt tortasütés terén (második nekifutásra...). 

Lányom tavaly ünnepelte első születésnapját, akkor még a csokit hírből sem ismerte, meg egy igazi rendes torta egyéb hozzávalóit sem nagyon. Sokat töprengtem rajta, hogy mit süssek neki, ami torta is, de mégis illeszkedik az ő megszokott étrendjébe. Hosszas keresgélés után találtam egy mindenmentes sütőtök tortareceptet, ami annyira mindenmentes volt, hogy a jó íz is hiányzott belőle. Sőt a jó állag is. Borzasztó kemény volt. Szegény gyerek nálunk nem összemaszatolta magát első szülinapján, mint más gyerekek, hanem dobkoncertet adott a tortadarabkákkal. Ráadásul még szép sem volt igazán. 

sutotok_torta.jpg

A mindenmentes sütőtök torta

Azt hiszem nem volt jó választás ez a mindenmentes torta. Idén el is határoztam, hogy a második születésnapjára egy mesés és nagyon finom tortát készítek neki. Tervezgettem, rajzolgattam, összeírtam, mi kell hozzá, mikor a törpicsek elém állt, kezében egy APG könyvvel, és mutatja nagy lelkesen: sünitorta, hátán almával, Gergőke ilyet kapott, neki is ilyen kell, és alma mindenképp legyen a hátán. (Kíváncsi vagyok, mennyi 5 év alatti gyereknek készül sünitorta e könyv hatására.) Mivel lányom szülinapi kívánsága számomra parancs, így az elképzelt rózsaszín torta tündérekkel, pillangókkal, virágokkal rögtön törlődött is az agyamból. Nézegettem a könyvet hogyan is csinálták ott, piskóta pudinggal összekeverve, sünire formázva, hátába ropik szúrva. Kicsit sajnálkoztam rajta, hogy ennyire egyszerű, ezért úgy döntöttem, hogy majd én túlbonyolítom. A lányomnak lesz süni almástul, én meg azért csak kreativkodhatok kicsit. Végül is a torta két nap alatt készült el (egy állandóan nyüzsgő két éves mellett nem is rossz). 

Először is sütöttem két piskótalapot, egy simát és egy kakaósat. A simából lett a fekete-erdő tortaalap, a kakaósból a süni. (Részletes receptek a kép alatt olvashatóak).

A sünit az első nap el is készítettem teljesen:
A kör alakú piskótából kivágtam egy vízcsepp formát, ez lett az alapja. Majd főztem egy sűrűbb csokoládé pudingot, amivel kisebb piskótadarabokat ragasztottam a cseppecskére, úgy hogy végül egy süniszerű formát kaptam, ezután készítettem egy sima vajas krémet, amit óvatos mozdulatokkal rákentem a sünire, ez azért kellett, hogy a fondant jól rátapadjon. (Fontos, hogy a fondant alá kerülő krém nem lehet tejes, tejszínes!) Ezután fogtam a fondant-t, amit nem én készítettem el (bár elvileg könnyű, és számos recept található is neten), hanem készen vettem az egyszerűség kedvéért, tehát fogtam a sima, fehér fondant-t és kevés kakaóporral összegyúrtam egy részét, majd kinyújtottam szilikonlapon 3-4 mm vastagra, ezt rátettem a süni elejére. A maradék fondant-t az előbbinél több kakaóporral kevertem össze, így sötétebb lett, ez került a süni hátára. Végül marcipánból orrot, szemet szájat csináltam a süninek, és csokis pálcikákat szúrtam a hátába. A tüskék közé pedig marcipán gyümölcsök kerültek. 

Éjjel apával, míg a majdnem kétévesünk aludt, mi őszi faleveleket készítettünk a torta dekorálására. Ehhez zöld, sárga, piros, barna színű marcipánrudacskákat használtunk. Két-három színből kis darabokat vágtunk, majd enyhén összegyúrtuk egy golyóvá, ezt kinyújtottuk, és levélformájú sütikiszúróval kiszaggattuk, majd egy késsel belerajzoltuk a levél erezetét. Próbálkoztam sima fehér lakberendezési áruházban vett marcipán ételfestékkel történő színezésével is, de az nem lett olyan szép. Majd még néhány mérges gombát is készítettünk, hogy teljesen legyen a kép. Megjegyzem, ugye nem őszi születésű a lányom, de hát téli sündisznós tortát mégse lehet készíteni, ilyenkor mégiscsak alszanak, így maradtunk ennél az idealisztikus őszi leveles ábrázolásnál. 

Második napra maradt a fekete-erdő torta töltése. Miután kész volt a töltés, bevontam vékonyan vajas krémmel,  kicsit betettem a hűtőbe, hogy megdermedjen a krém, majd erre is fondant-t tettem. Végül a tortára rátettem a sünit, és feldíszítettem a színes levelekkel, gombákkal.

A végeredmény a képen látható. Persze látszik rajta, hogy nem cukrászdából való, de ízre nagyon-nagyon finom volt, és lányom is nagyon örült neki. Szülinapja óta, ha megkérdezem, hogy mit süssek ma, akkor rögtön rávágja, hogy sünitortát, almával, hát ezért mindenképp megérte.

suntorta2.jpg

Fekete-erdő torta receptje

Kakaós piskóta
Hozzávalók: 7 tojás, 7 evőkanál kristálycukor, 6 evőkanál finomliszt, 1 evőkanál keserű kakaópor, 1 evőkanál víz

Elkészítés:
A lisztet és a kakaóport összekeverjük. A tojások sárgáját a cukor kétharmadával fehéredésig keverjük, utána az 1 evőkanál vizet is belekeverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé a maradék cukrot hozzáadjuk. Egyharmadát  a cukros tojássárgájára tesszük, de még nem keverjük el. A kakaóporos liszt egyharmadát rászitáljuk, majd óvatosan összeforgatjuk. A maradék habot, kakaóporos lisztet ugyanígy két részletben keverjük bele. Fontos, hogy éppen csak összeforgatjuk, ne törjön össze a hab. Ha kész, akkor egy 24 centi átmérőjű tortaformát kivajazunk, belisztezünk, vagy sütőpapírral kibélelünk, beleöntjük a masszát és közepes lángon (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) 30-35 percig sütjük. Akkor jó, ha a szélén a forma falától kezd elválni a piskótánk. 

A fekete-erdő tortához kétféle töltelék szükséges, egy tejszínes és egy meggyes.
A meggyes töltelék hozzávalói:
20 dkg lecsöpögtetett meggybefőtt
3 dl meggylé, jó a befőtt leve is
1 csomag főzős vanília pudingpor
6 dkg kristálycukor
Elkészítése: a pudingport, a cukrot és a meggylevet sűrű krémmé főzzük, ha kész, a tűzről lehúzva belekeverjük a magozott meggyet.

A tejszínes töltelék hozzávalói:
6 dl habtejszín
2 evőkanál kristálycukor
1 púpozott evőkanál zselatinpor
Elkészítése: 1 dl hideg vízbe beletesszük a zselatint, majd addig melegítjük, míg teljesen fel nem oldódik benne, ezután a tejszínt kemény habbá verjük, a vége felé a cukrot is hozzáadjuk, majd a kissé kihűlt zselatint is hozzá keverjük. Ezután egyből neki is állunk a torta töltésének.
A piskótát három felé vágjuk. (Nővérem technikája, hogy eleve 3 részletben süti meg a tortalapot, így nem kell vágni, és nagyon szép egyformák a lapok). Két lapot egymás mellé teszünk, és a tölteléket körben, csíkonként váltakozva rányomjuk, az egyik tortalapot a meggyes krémmel, a másik tortalapot a tejszínes krémmel kezdjük meg. A krémeket lehet habzsákba is tölteni (akkor a meggyszemeket nem keverjük bele előre a krémbe, hanem töltés után nyomkodjuk csak bele), de én egyszerűen csak rászoktam kanalazni a tortára. Ha kész, akkor a két lapot a krémes felükkel fölfelé egymásra tesszük, és az üres tortalappal beborítjuk. 

Sima piskóta receptje

Hozzávalók: 6 tojás, 6 evőkanál kristálycukor, 6 evőkanál finomliszt. (A piskótatésztába elvileg nem kell sütőpor, ha biztosra akarunk menni egy fél csomaggal lehet tenni bele.)

Elkészítés:
A tojások sárgáját a cukor kétharmadával fehéredésig keverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé a maradék cukrot hozzáadjuk. Egyharmadát  a cukros tojássárgájára tesszük, de még nem keverjük el. A liszt egyharmadát rászitáljuk, majd óvatosan összeforgatjuk. A maradék habot, lisztet ugyanígy két részletben keverjük bele. Fontos, hogy éppen csak összeforgatjuk, ne törjön össze a hab. Ha kész, akkor egy 24 centi átmérőjű tortaformát kivajazunk, belisztezünk, vagy sütőpapírral kibélelünk, beleöntjük a masszát és közepes lángon (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) 30-35 percig sütjük. Akkor jó, ha a szélén a forma falától kezd elválni a piskótánk.

Vajas krém receptje fondant alá

Hozzávalók: 25 dkg lágy vaj, 25 dkg porcukor, 1 csipet só

Elkészítés: a porcukrot átszitáljuk, majd az egészet robotgéppel krémesre kikeverjük.  Ha véletlenül kicsapódik a vajkrém, akkor 10 percre hűtőbe tesszük, utána továbbkeverjük. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lelemenyes.blog.hu/api/trackback/id/tr9712301011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása