Pár napja borongós az idő, és egyre korábban is sötétedik. Nem vitás, itt van az ősz. Lehet ezen búslakodni is akár, de igazán felesleges, hiszen végre újra eljött a társasjátékok ideje. Itt van például a memória játék, ami egy örök klasszikus, nálunk is nagy kedvenc, ám, lássuk be, fogyóeszköz. A papíralapú hamar elhasználódik, a tartósabb fajtából, meg valahogy mindig el-elkallódik néhány darab. Ezért is döntöttem úgy, hogy a drága bolti helyett inkább mi magunk készítünk egy igazán strapabíró, könnyen pótolható memória játékot. (Meg azért is, mert a bébiételes üvegek kupakjai már jó ideje várják a polcon, hogy végre készüljön belőlük valami, illetve a nagy doboz vasalható gyöngy is kifogyhatatlannak bizonyul.)
A hozzávalók: bébiételes kupak, vasalható gyöngy és kör alakú forma, olló, hobbi ragasztó, egyszínű öntapadós színes papír, vasaló, sütőpapír
Az elkészítése nagyon egyszerű, túl sok kézügyesség sem kell hozzá, és a gyerekek is jól elvannak vele.
Mi először a kis mintákat készítettük el a vasalható gyöngyökből. A kis korongok hamar elkészültek, hiszen csak a belső öt kört kellett kirakni. Bővebben itt olvashatsz az elkészítésükről és meríthetsz további ötleteket a mintákra: http://lelemenyes.blog.hu/2016/08/07/10_1_poharalatet_vasalhato_gyongybol.
Utána nekiláttunk a tetők díszítésének. Színes öntapadós papírból vágtunk ki köröket, ezeket ragasztottuk a kupakok tetejére. Aztán lányom egyik matricás könyvében találtunk rengeteg ügyes vagy feliratot, ezek kerültek még rá. Eredetileg az öntapadós papírokból katicát akartam kivágni, de szerencsére sajnos a kreatív üzletben nem volt piros színű, így ilyen egyszerűen oldottuk meg a dolgot. Egyébként nem is érdemes túl bonyolult mintát választani, hiszen a tetőknek teljesen egyformáknak kell lenniük.
Végül nem maradt más hátra, átlátszóra száradó hobbiragasztóval rögzítettük a kupak belsejébe a kis színes mintákat. A vélemények megoszlottak arról, hogy melyik felével ragasszuk bele a gyöngykorongot a kupakba. Habár nekem a sima levasalt fele jobban tetszik, végül mégis meggyőzött róla a család, hogy a másik fele szebb, meg így ragasztani is könnyebb volt.
Családunk sajátkészítésű Ügyes vagy! játéka
Tippek, ötletek:
- kisebb gyerekek vasalható gyöngy helyett matricákat is ragaszthatnak a kupakba
- bébiételes kupak helyett nagyobb üdítős kupak is jó
- akár kartonból is vághatunk ki korongokat, amire rajzolhatunk, matricát ragaszthatunk
- a játék bármikor tovább bővíthető
- ha a tetők oldalán a dátum különböző, érdemes azokat is leragasztani, vagy lakkfilccel lefesteni, mert a kis játékosok, hamar észreveszik a különbséget
Jó időtöltést, jó szórakozást kívánok nektek az őszi estékre! :)
Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebook-on is! :)
https://www.facebook.com/Leleményes-blog-1125657144167880/